Délibábos / Utopian

Délibábos / Utopian
Délibábos / Utopian - kép1 / rajzfilm: 24 perc / készítette: becsey zsuzsa, 2012 / zene 1: oliver mayne, bede péter, sárvári kovács zsolt, hoch ernő / zene 2: dányi krisztina, juhász gábor, szabó g. hunor, rubik ernő zoltán

2012. augusztus 1., szerda

Tenyérnyi magocskák, 7 könyv, megjelent 2012 + régebbi források....


(381.o. arcaink zöld babák)

„kísértem sorsomat?

nem tudom.

mai napig olykor zavaros még előttem ez a fogalom. ártatlanság,

igazság, valóság. elhomályosították, elferdítették,

kiiktatták az agyamból.”

kezdetben tanáraim féltettek tőle (apám, szüleim, s ahogy

később magamat kellett féltenem már a pokoltól), mégis

amikor szinte azonos időben onnan, közöttük, közülük

bukkan fel a

feketeség

összeomlik minden

azaz hogy inkább csak nincs megoldás. a kérdésekre nincsenek

válaszok.

A tömeg tapsol, a tömeg őrjöng, a tömeg majd megfullad saját

nevetésén.

Bohócnak lenni jó.

>(153.o. sárga rózsa árnyékából)

hogy meddig, milyen mértékben érvényes egy kimondás nem

kimondások harcterében. elhallgatások templomán. Kártyavár.

(… jóra forduló, jóra fordulni képességét rejtő időben.)

vagy a kimondó bohóc, melyik szavával nevettet, melyikkel üt.

hogy az ütés helyét ki válassza meg. hogy hol és hogyan öltözik

át a bohóc a civil életbe. hogy hol vannak az áthallások,

átmosások. összemosódnak-e, hangolódnak-e egymáshoz.

hogy a ruháit levető bohóc nevet-e. vagy a bohóc is csak egy

arc. akár a hóhéré. elvégzi a rászabott munkát. aztán lefekszik,

alszik. megsimogatja kutyáját.

Vagy a bohóc is lehet játékos. Egyik kezével üt, másikkal simogat.

Egyszerre. Esetleg egykezű bohóc? féllábú?? melyikkel

simogat.

Hogy kiszámítható-e a bohóc játéka. Mikor szeressük. Amikor üt

is, amikor simogat, egyformán szeretni.

Becsey Zsuzsa

Tenyérnyi magocskák, 7 könyv, 2012 (szépirodalom, napló, 3446 oldal, színes, a szerző rajzaival)

Az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán a szerző saját szerkesztésű szabadon olvasható és/vagy letölthető könyvei:

http://mek.oszk.hu/10700/10788/

http://mek.oszk.hu/10700/10789/

http://mek.oszk.hu/10700/10790/

http://mek.oszk.hu/10700/10791/

http://mek.oszk.hu/10700/10792/

http://mek.oszk.hu/10700/10793/

http://mek.oszk.hu/10700/10794/

  1. könyv: Arcaink zöld babák
  2. könyv: Arcaink
  3. könyv: Mesél a szék/Arcain zöld babák
  4. könyv: Arcaik
  5. könyv: Sárga rózsa árnyékából
  6. könyv: 1.lecke: Nő, nőnek lenni
  7. könyv: Kilengés, avagy-e az utolsó tánc

A letölthető pdf-ek linkjei:

http://mek.oszk.hu/10700/10788/10788.pdf

http://mek.oszk.hu/10700/10789/10789.pdf

http://mek.oszk.hu/10700/10790/10790.pdf

http://mek.oszk.hu/10700/10791/10791.pdf

http://mek.oszk.hu/10700/10792/10792.pdf

http://mek.oszk.hu/10700/10793/10793.pdf

http://mek.oszk.hu/10700/10794/10794.pdf

folyt.

(146.o. sárga rózsa árnyékából)

együttesen éreztem a megalázott ember szerepében magam, és

ugyanakkor sajnáltam, szánalmat is éreztem ezzel a magabiztos,

nevető emberrel. A nevető cinkosokkal együtt nevető

embersereggel. A megalázott emberen nevető emberrel éreztem

rokonszenvet? Nem. de kívülről láttam, képes voltam látni magamat,

akár a nevető emberek csoportját.

(545.o. sárga rózsa árnyékából)

Hogy megülneké

rajt bogarak. Farkakon. Mert

a farkak bizony komoly

meglepetést okozhatnak. Na de

farkak és farkak közt is különbség.

Hogy melyik farokra jó ülni.

Üldögélni, elüldögélni, mint akár egy

mofiba (mofeta, ahonnan a gázt

engedik fel, értem nem engedik, ebben

az esetben bizony magától jön, nekünk

csak ülni rajt fenékkel, állva is lehet, de én

jobb szeretem az ülést, ha gázokon… akarom

mondani, mert most mindent valahogy másképpen

akarok mondani, mint annakelőtte).

(386.o. kilengés, avagy-e az utolsó tánc)

tükrökből. Felsejlő illatok, pára, a gőz, nedvesség, mind

megmaradjon. Szagokból. És igen. Kezdjen élni, táncoljon.

A fény, az árnyék, a sötét, mindegyikből vonódjon ki kicsi

fény. Arcokból.

Kilép, és visszanéz, átlép minden, amit maga mögött

hagyott.

Milyen érdekes, csodálkozik el, fákon, a gyümölcs, a fű, hát

miért jártam végig az utat, amikor a fák, a gyümölcs mind

ugyanolyan, mint amikor az ajtón ki, elindult. Mintha már

olyan régen látta volna, csodálkozik el, zöld, sárga, száraz

leveleken. A félbeharapott alma… a magok… minden újra

él. Csak a szemek ráncai öregedtek, tükörből

visszajátszódik még, ahogyan a fény kiemel, hoz, visz, elejt

kezéből. Aztán megint fel, csakhogy valamelyik úton

tovább, mutasson homályosabb vagy tisztább üvegen,

repedéseken túl,

az ajtót hátam, hátak mögött is nyitva hagyva.

mennyiféle sötétség. milyen távoliak, árnyékból.

(515.o. Kilengés, avagy-e az utolsó tánc)

A visszafele út.

Amikor a szó építi, közben lebontja önmagát.

--------------------------------------------------------------------------

10-15 év visszatekintés, régebbi források, szakmai vélemények:

Visszatekintés – Becsey Zsuzsa kiállításáról, Sopron, 2002

http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=5659


Szakmai vélemény Becsey Zsuzsa „Mese nyusziról, azaz Átlátszófülesről és a jámbor Farkasoroszlánról…” című forgatókönyvéről. („Írta, rajzolta, varázsolta: Becsey Zsuzsa.”)

valamint a film támogatói, bemutatók helyszínei és egy filmrészlet, 1997

http://www.becseyzsuzsa.blogspot.hu/search/label/%C3%81tl%C3%A1tsz%C3%B3f%C3%BCles-%20szakmai%20v%C3%A9lem%C3%A9ny

Aki úgy



Aki úgy próbál élni, mint a mesében

Aki úgy próbál élni, mint a mesében, annak nem lehet könnyű. Mert nem könnyű szembesülni a hétköznapi valóssággal. Aki a mesében él, meglehetősen kiszolgáltatott. Mert amikor kilép a meséből, és szétnéz a világban, nyilván, hogy magával ragadja egy mély, mesebeli szomorúság.

Aki a mesében találja meg az ő világát, az nagyon szerencsés ember. Mert van hova mennie. Mert egy boldog ország várja nap, mint nap.

Becsey Zsuzsa fájdalmasan boldog ember lehet, hiszen nap, mint nap övé a világ mindkét arca: a nevető, és a szomorú.

Kétarcúság amúgy is jellemző rá. Ő nem csak író, képzőművész is. Jobban mondva egyszerre lakik benne egy grafikus és egy költő. És költőként is mesevilágot alkotó, és rajzolóként is meseköltő.

a Janus-arcúság fo­galmát nyilván ő is ismeri, tudja, sőt vállalja. A mitológia sze­rint Janus (Biedermann, 1996) a kétarcú isten, akit az antik Ró­má­ban a kapuk és küszöbök őrzőjeként tisztelnek. Janus a bejárat, a kapu szim­bóluma, a kezdet és a vég kettős arcát mutatja, aki egyszerre néz elő­re és hátra. Jelentheti egy dolognak a pozitív és negatív oldalát, de ha tovább megyünk, jelentheti a bennünk lakó bal és jobb oldalt egy­szer­re.

Ez a Janus-arcúság és polaritás-váltás pillanatról pillanatra feltűnik a nézőnek, olvasónak. Hisz könyvei párhuzamos oldalain, hol a képet nézzük, hol a hozzátartozó szöveget olvassuk. Összetartoznak, de önálló életet élnek az oldalak. Úgy is tekinthetnénk a raj­zok­ra, mint projekciós felületekre, amelyek Becseynek lehetőséget adtak ar­ra, hogy a szóban ki, vagy el nem mondható kétségeit vagy feszült­sé­geit, s nem utolsó sorban a humorát megmutathassa.

A rajzok vonalvezetését az intuíció jellemzi. Amit Michel de Grave így jellemez: „ugyanolyan attitűd, mint a gondolkodás. Lehetővé te­szi, hogy egy tény, egy gondolat, egy érzés hirtelen és teljességében tu­datosodjon. Mindig a lényeges felé halad, megragadja az észlelésen tú­li jelentésmélységet, megérti a kapcsolatokat, lehetőségeket ösz­tö­nös módon, és mindezt egy tudattalan asszociációs, nem szándékolt „mun­ka” során…”

És így születik a vers, a napló, a mese is. Becsey Zsuzsa egyszerre éli meg a két dolog, a verbalitás és vizualitás ellentétességét, valamint azt, hogy benne ez a kettő az egységet képviseli.

Most nem elemzem a rajzokat, csak annyit jegyeznék meg, hogy a vonalvezetés intenzíven idézi a gyerek rajzok spontaneitását, az intuíciót követő képszerkesztést. Meg kell említenem a véletlen aktív használatát.

Mindez a nyelvhasználatnál is jelen van. A gyerekszáj nyelvi frissessége és talánya, az elhallgatás, a feleselés, a vagy kérdező rácsodálkozás mindenre, első pillantásra is látszik

Ha kapcsolatokat keresnék a magyar irodalomban, akkor Kosztolányi Szegény kis gyermek panaszai, és Tandori madaras, mackós versei könnyedén eszembe jutna.

A gyermeki gondolkozás nem állhat messze Becsey Zsuzsától sem. Ő is megőrizte, és érzékenyen használja a gyermekek hangját, gondolkozás módját, monológjait, meséit.

Mert meséket ír. Még verseiben is ott van a gyermeki felnőtt és a koraérett gyerek kettősége.

Ez a kettősség tehát ott van az ösztönösségében, amit a felnőtt fegyelmező kontrollja formál, véglegesít. De ott van őszinteségében és hangoltságában is

Egyszóval ez a kétarcúság mindenhol tetten érhető nála. Jelen van a nyelvi anyag kezelésénél is. Hiszen két eszköz rendszert is kitűnően mozgat.

Az egyik, a sajátos szimbólumok tudatos kimunkálása és használata.

Tudjuk, hogy jelképek használata a XIX. század eleji romantikába nyúlik vissza. A képzőművészet szimbolizmusa szoros kapcsolatban áll a kortárs szimbolista irodalommal, filozófiával és zenével.

A korabeli, de a mai művész is, „a munkáját” a művészetek szintézisének és egységének keretében értelmezi.

Valahogy úgy, hogy a művészre, a „belső szemmel” megáldott látnokra vár a feladat, hogy a valóság rejtett jelentéseit dekódolja, és mindenki számára érthető, érzékletes formába öntse vagyis „tárgyiasítsa a szubjektumot”.

"A szimbolista esztétika a legváratlanabb formákban nyilvánul meg, kutatásai révén addig kevéssé érintett területek vizsgálatára törekszik: az ábránd és a képzeletbeli, a fantasztikus és az irreális, a mágia és, az álom tartományait vizsgálja" – írja Jean Cassou francia esztéta.

A szimbolizmus lényege az álom ereje, ennek erős jelenléte a művekben. A versben a szimbólumrendszer központi szervezőelemmé válik. A költő által teremtett szimbólumokat egységükben kell nézni, de még így is többértelmű marad a jelkép. Tehát, a szimbolista mű nem állít, vagy megnevez, hanem sugalmaz, sejtet.

Így tesz Becsey Zsuzsa is. Egyik legfontosabb jelképe a nyúl. Ő maga azt írja erről, hogy

„A Nyúl történetek mesékkel mondott naplószerű életrajz a felnőttekhez, a felnőttekért, felnőttekről…”

Majd később ezt olvashatjuk:

„Aki úgy próbál élni, mint a

mesében, azok erkölcsi példáitól

vezetve, tudomást sem véve a

kívül esőkre, eleve hátrányos

helyzetben halad. Eszét jobbról-

balról elől hátulról túljárják…”

A nyuszi álma bevetőjében pedig így fogalmazza meg ugyanezt: „Az olvasó a Rózsaszín Nyúl testvér kötetét tartja kezében. Nyuszival együtt lehetünk, egy sötét hajnal csendjében, álom és ébrenlét között…”

A másik eszközrendszert az ismerheti fel, aki időrendben végig kíséri a Becsey munkáit.

Az írónő, az egymást követő könyvekben, a nyelvi szintek más és más területét fedezi fel. Kezdetben a hang és a szóelem kísérletek dominálnak. Az ismétlések és variánsok jól rímelnek a rajzvariációkra. Később megjelenik nála a mondat csonkolása.

Ez a tompán elvágott, némán továbbrezgő nyelvhasználat egészen újszerű. Néha egészen mellbevágó az, ahogy elharapott, félbehagyott fordulatok szorongatóan tovább élik az olvasó fejében az életüket, vagyis folytatódnak, növekednek, elkanyarodnak, variánsokká válnak.

És végül, a legújabb munkáiban a szövegszintű formák, a nagy elemek formálása a jellemző.

Becsey Zsuzsa anyagkezelése képzőművészre vall. Az egyik oldalon a képzőművész anyagkezelése, a másikon a költőé. Könyveiben a baloldal az írásé, míg jobb a képzőművész területe. Meseszerű a kettő kapcsolata. Kettősség és egység.

Ha összefoglalhatnám, azt mondanám: szerencsés találkozás

Barna Róbert

2010-07-10

http://www.napkut.hu/konyvek/2010/nyuszi/nyuszi.htm


„Tisztelt Olvasó,

én, becseyzsuzsa

ezennel értesítelek, hogy a 83. Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren 2012 június 8-án de. 10 és 12 óra között a Napkút kiadó 115-ös számú pavilonjánál dedikálom a 2010 Karácsonyán megjelent Rózsaszín Nyúl és Nyuszi álma testvérpár könyveimet.


Erre a hivatalosan közzé nem tett eseményre utólagos beiktatással kerülhetett sor, saját kezdeményezésre, mely a másfél év hallgatást követően tekintendő, mint debütáló csendes egyszemélyes könyvbemutató.

A színes rajzokkal illusztrált mese- és verses könyvek a helyszínen kedvezményesen 1000 Ft-t kaphatók.

Szeretettel várok minden érdeklődőt,
továbbítsátok,
ha valakinek kedve van kicsit kiülni velem, beszélgetni, örömmel veszem társaságát,
szépekkel, köszönettel,
a szerző.

Becsey Zsuzsa nyúlságról, hontalanságról, kétlakiságról


Átlátszófüles, Véznafüles, Bambafüles, avagy

Becsey Zsuzsa nyúlságról, hontalanságról, kétlakiságról

Nyulacskával, vagyis Becsey Zsuzsával egy internetes művészeti fórum díjkiosztóján találkoztam: halk visszafogottsága első látásra sem tévesztett meg. Éreztem, hogy a fiatal, törékenynek látszó hölgy rezgésszáma magas. Novellistaként mutatkozott be, majd kiderült, hogy korábban rajzolt, rajzfilmezett és intermédiával is foglalkozott.

- Honnan a Nyulacska fedőneved?

Egyrészt egyfajta kiszolgáltatottság: szomorú időket éltem meg 1993 és 1996 között. Személyes életemben törés következett be, majd váratlan összeomlás. 1990-től élek Budapesten, 20 éves koromtól. Gyerekkoromat szeretetben, meghitt családi környezetben éltem, így egyáltalán nem voltam felkészítve a csapásokra. Ezeknek a történéseknek feldolgozása juttatott el nyulacskához, inkább az önirónia, mintsem a sajnálat jegyében.

Nyulacska alakjában viszont a kiszolgáltatottságon túl akaratlanul is van valami kedvesség. Nem véletlen, hogy a gyerekeknek egyik kedvenc figurája. Tudatlanul is vágyik arra, hogy babusgassák, szeressék. A művészetekben is a nyúlság igen különböző formákban használatos (performanszok, avantgárd művészek, pl. Joseph Beuys).

De volt egy másik szála is a nyúlságnak: egyetemistaként a kollégiumi szobámban együtt éltem egy fehér nyúllal. Mai ésszel felfogni is lehetetlen, hogyan volt ez lehetséges. A közös aulában szinte velem nézte a tévét. Kicsi nyuszi volt, ajándékba kaptam, aztán ennek is szomorú vége lett. 95 nyarán pusztult el közel 40 fokos melegben, nem bírt ki egy akkoriban közel 18 órás autóbusz utat Sepsiszentgyörgytől Budapestig. Az utolsó órában lehelte ki lelkét egy dobozban.

- Nemcsak a szerzői álneved, de történeteid narrátora is a nyúl?

A nyúlnak az a küldetése, hogy kibeszéljen belőlem, az életemről meséljen, rejtőzködve, nyúlnyelven. De hogy ez a nyúllét örök-e vagy egy állomás az életemben, nem tudni. A nyúl akkor jött utamba, amikor szükségszerű volt, hogy valaki elmesélje a közvetlenül megelőző történéseket, hogy a feldolgozás által feloldást, feloldozást nyerhessek, ami már a rajz, vizuális kifejezés nyelvén nem adott megfelelő eszközöket. Írásaimban elmosódott arcokon keresztül ugyan mesélhet, táplálkozhat ez a nyúl be nem teljesült vágyakból, testetlen szerelmekből is, bár jellemzőbb a távolságtartás, hogy csupán arcokat, karaktereket ír, rajzol meg.

Azt hinné az olvasó elsőre, inkább a gyermekirodalom felé vezetne. Ám a tanmesék, akárcsak a rajzok egyaránt szólnak felnőttekhez és gyerekekhez. Éppen az utóbbi hónapokban állítottam össze, fejeztem be megjelenésre váró könyveimet, 18 év termése, nyulacskát lezáró korszak.

- Miért a képzőművészetet választottad önkifejezésnek? Hogy társult emellé az irodalom?

Egyszercsak elindultak a vonalak. Nem gondolkodtam, cselekedtem, észrevétlenül. Tükörben magamat kezdtem rajzolgatni, mai napig is meghatározóak az arcok munkáimban, szeretek koncerteken krokikat rajzolgatni. Az emberi alak, a karakter, gesztusok mindigis izgalomba hozott, rengeteget dolgoztam modell után. Majd szitanyomatok következtek, egy sajátos elmozdulást alkalmaztam a papírfelületen, egymás után nyomással, amely térszerű hatást keltett, meg színekben is, folthatásban átmenetet, a haloványtól a sötétig. Ezekből az elmozdulásokból alakult a film. Rajzfilm. Ami már az iparművészeti egyetem animáció szakán teljesedett be. A grafika mellett az intermédia szakra is bejártam, később el is végeztem, minden érdekelt, amit csak össze lehetett szedni akkor az egyetemen, mi több, ugyanitt, a tanár szakon kipróbáltam a videót, vágást, filmdramaturgiát, amit később aztán fejlesztettem. A szövegek is itt jelentek meg. Megismerkedtem Kőrössi P. Józseffel, ő adott a 90-es évek elején egy készülő verseskötetéből kéziratot, testközelben az irodalomhoz akkor kerültem, jóllehet az írás már akkortájt belém volt plántálva.

- Mivel telik az életed, mióta elvégezted a felsőfokú tanulmányaidat?

Folyamatosan tanulok. Közben dolgoztam, tanítottam, idő közben pályázgattam alkotói ösztöndíjakra, kiállítottam néhány alkalommal, voltak önálló kiállításaim is. Mivel már negyedik éve komolyan foglalkozom írással, ez idő alatt számos író-költőszemináriumon vettem részt, így az ELTE-n, az Íróakadémián, valamint JAK szemináriumon.

- Most, hogy írsz, a szerencse inkább a szárnyára vett?

Ó nem, nem. Vannak ugyan folyamatosan pozitív jelek, tartok valamerre, de nagyon nehéz bevágódni az írói szakmába a semmiből. És ehhez a megfelelő utat találni, nem elveszni a részletekben, mellékutakon. Mindezt egészen elölről, újrakezdve a rajz, grafika és a film mögül. Hiába, hogy éppen most lenne teljes kép, szinte minden művészeti ág egyesülve, szöveg a vonalakkal, képpel, mozgóképpel. Nehéz, de bízom benne. Különben nem hajtana ösztön, csinálni.

- Ahhoz képest, hogy több száz kilométert hagytál magad mögött - Erdély Budapesttől messze van -, mégis félénknek tartod magad?

Igen, mondhatom, hogy abban az időben félelem. De nem, nem állítható, hogy félénknek találnám vagy tartanám magam, éppen ellenkezőleg: ha igen nehéz gyötrődéssel, megpróbáltatásokkal is, valahogy mindig sikerült kikászálódnom a bajokból.

Közben elkezdtem megírni a balszerencse-sorozatot, betekintésnek felteszek ide három linket, mely csupán apró részleteiben ad információt a történtekről magánéleti és szakmai viszonylatban. Az emlékek, visszaidézések, keresések mind valami önigazolás, megoldás (múltfeldolgozás) felé vezetnek a feloldódás, megkönnyebbülés felé. Ezért sorsszerű számomra az írás.

http://elofolyoirat.blogspot.com/2008/08/becsey-zsuzsa-els-lecke-n.html

http://becseyzsuzsa.blogspot.com/2008/06/2-fejezet.html

http://becseyzsuzsa.blogspot.com/2008/06/2-fejezet-filmterv-elzetes.html

- Miért jöttél el Sepsiszentgyörgyről?

A sors keze volt, akarata, nem az enyém. Lehetőség volt felvételizni Magyarországon is, és én megtettem. Ez 1990-ben történt, a képzőművészeti főiskolán. Elsőre felvettek. Fogalmam sem volt, nem is készültem, hogy itt maradok. Akkoriban még apámmal utaztam ki, rokonnál laktam kis ideig, aztán másodmagammal egy Budapestre áttelepült szobrász, Kocsis Előd fogadott be műteremlakásán. Majd a kollégiumok, albérlet, mindenféle szálláshelyek, kallódtam ide-oda, de mindig fedél volt a fejem fölött, míg végül megállapodtam, 99-ben férjhez mentem, hosszú ideig reménykedtem, hogy gyerek is lesz. Mára már feladtam, de kiegyensúlyozott, boldognak mondható házasságban élek.

Szüleim nekem egy reálisabb életet szántak, élelmiszer-kémia szakon végeztem a líceumban, ott akkor úgy látszott, ebben van a jövő, merthogy arra mindenkorban szükség van, felvételiztem otthon is az egyetemre, kétszer is, mérnöki karra, igen magas eredménnyel lehetett bejutni a túljelentkezés miatt, és én mindkét esetben hajszállal voltam vonal alatt. Ugyancsak a sors. Aztán amikor dolgozni kezdtem, látszott hogy egészen más alakul belőlem, szüleim sem erőltették, így afelé terelődtem, amihez tehetségem volt. E tekintetben sosem akadtam ellenállásba szüleim részéről. Innentől már semmivel nem lehetett saját útjaimról letéríteni. Felnőtté váltam.

- Sok az erdélyi képzőművész az anyaországban, melyik iskolához tartozol?

Sosem tartoztam egyetlen iskolához sem. Egyéni utakat jártam, mindig a felém érkező jeleket követtem. Azonban ha már iskola, volt egy mesterem, neki köszönhetem, hogy megtanultam rajzolni, ő készített fel az egyetemre, magánórákra jártam, nem sokkal halálozott el, miután bejutottam az egyetemre. Baász Imre igen ismert grafikus, performer volt, igazi különös egyéniség. A szentannai Anna Napok nemzetközi művészperformansz rendezvényei is nevéhez fűződnek. Aki pedig hozzá irányított még Sepsiszentgyörgyön, egy festő volt, Vinceffy László.

Nem tartom a kapcsolatot egyetlen otthoni művésszel sem, túlságosan elszakadtam, pedig volt rá alkalom, hogy ez változzon, valószínű, rajtam múlott. A behúzódásaim, befele fordulás, „bátortalanság”. Pedig szerettem volna tartozni. Valakihez, csoporthoz, mert mindigis könnyebb volt a művészetekben érvényességet, ismertséget szerezni, ha tartozott valamilyen csoporthoz az ember.

Milyen itt lenni? Milyen hazamenni? Megélted-e, hogy otthonról jössz haza? És fordítva?

Régebben évente többször is hazamentem, aztán ezek elfogytak a kényelemmel. Már csak évente egyszer utazom haza szüleimhez, testvéremhez. De hála az elektronikus vonalaknak, tartjuk a kapcsolatot.

Amikor már hazafelé utazok, gyönyörködöm a hegyekben, lenyűgöz a táj, szinte könnyre fakadok, akkor úgy érzem, otthon, tehát a gyerekkorom éveinek helyszíne a haza. Szinte érezni a régi szagokat. Szüleimen viszont látom az éveket, egy év alatt hatalmas változáson mennek át. Ahogy idősödnek, annál inkább szembetűnő. Ilyenkor félelemmel tölt el, hogy egyszer mindennek vége lesz. De hát itt élek, az anyaországban, ami nem lehet véletlen, hiszen nem én választottam, ő választott ki magának. És én a nehéz idők kudarcai ellenére is szeretek itt élni. Mégis idegennek érzem magam mindkét országban. Mintha sehol sem lennék igazán, egyik felem ott, másik itt. De lehetséges, ez is a távolságtartás. Hogy kell működésemhez ez az idegenség, ebben találom meg az egyensúlyom.
Hontalankent élem meg mind az ittlétemet, mind az otthonét, sem ide, sem oda tartozónak. Otthon is már csak vendég. Folyamatosan valamiféle határon lebegek. Nem csoda, hiszen éppen 20 évet töltöttem otthon, és 20-at itt. De ma már úgy vagyok, hogy onnan is hazajövök. Szeretek itthon lenni. Itthon munka van, éppen az, ami lefoglal, ébren tart, feszültségben, és szeretek dolgozni. Saját világomban létezni. Lehet ez valami belső kényszer, elidegenedés a világtól, egyben vágy is mindenhová tartozni. Kicsit olyan, mintha mindenkinek szeretnék írni, rajzolni, alkotni.

Számomra fontos a szabadság, miközben semmit nem felejtek, amit hoztam otthonról, vagy amit itt kaptam, tapasztalatot, tudást, ajándékul. Függetleníteni magam. Fontos, hogy ne legyek gátolva az úton, amin haladni adatott.

Balázs Ildikó, 2010